Már nagyon régóta nem voltam esküvőn,ha belegondolok már vagy 10 éve nem. Ezen a nyáron mégis most veszek részt a másodikon,a párom jóvoltából. Csodálatos érzés részt venni mások örömében,és abban,ahogy életre szóló elhatározást hoznak. És nem a lagzira gondolok,mert persze az is jó. A lelki oldala a dolognak,az teszi fantasztikussá az egészet. Amikor 2 ember úgy dönt,hogy innentől jóban és rosszban is együtt vészelik át az életüket. Sajnos ma már nem ez a "divat", amit én nagyon ellenzek is.( Épp felnövőben vannak ennek a divatnak a gyermekei,és már most látszik,mennyire sérült,másokkal nem törődő,gyakran kártékonyak ők.)
Engem a lelki része érdekel, ahogy valaki eljut odáig. És az,ahogyan ez az elhatározás hat a többiekre. Az én kapcsolatom már több mint 2,5 éve virágzik,mégis az előző esküvőn jöttem rá,hogy még nagyon messzi van az elhatározástól. Nem is attól,hanem az esküvőtől. Tulajdonképpen 1 dolog van még,amit le kell küzdenem. Nekem egyedül. Az önzés. Hogy Neki legyen jó,ő legyen boldog. És ha valami nem úgy sikerül mint én szeretném,ne bökjek oda neki,hogy neki is rossz legyen. Mert gyakran ezt teszem,elég gyerekes módon.
És jöjjön egy idézet,a végére,amit erőt ad és sok mindent megvilágít:
"El kell mondanom egy szomorú hírt. Az 'Igazi' nem létezik. Nincsen. Sehol nem él egy olyan nő vagy férfi, aki az Igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne 'Igazi'. Ehhez nagyon sok szeretet, munka, türelem, megértés szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, amelybe a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis Igazivá vált." Popper Péter ^^
