Tegnap este beszéltem egy ismerősömmel, arról, hogy neki mindenért meg kell dolgoznia. Azt gondoltam, nekem is, mégis kis gondolkodás után az ellenkezőjére jutottam. Nekem minden az ölembe hullik. Így is lehet látni a dolgokat. Pedig azok hosszas törődés után hullnak csak elém. A munkám,a barátaim, a kapcsolatom, az életem.
Ma 2 dolog is az ölembe pottyant. Az egyik az ösztöndíjam, amiért keményen megdolgoztam, most mégis nagy ajándéknak érzem. Nem magától értetődő, és nem ok nélkül kaptam kiemelt ösztöndíjat sem. Mégis most úgy érzem, és ez boldogsággal tölt el.
A másik. Épp megírtam egy posztot arról, milyen nehéz a pasiknak ajándékot venni. Az oka az volt, hogy egy jó ötletem, a távolság miatt elúszott. Kétségbeestem és elkezdtem hisztizni. Ekkor megint kaptam valamit. A kedves barátnőm, aki egyébként gyakran antiszociális (na nem velem) felajánlotta, hogy elutazik érte, feláldozva ezzel egy egész napját, csupán kedvességből. Na erre nem számítottam, és sutty egy mondattal megoldva minden problémám. Na ez a gondviselés!
