Szombaton nagyon tartalmas és élménydús napot töltöttem el egy nagyon kedves barátnőmmel.
7 éve ismerem,de eleinte nem tápláltunk egymás iránt különösebben jó érzéseket. Én túl komolynak tartottam, ő pedig engem túl gyerekesnek. Aztán valami megváltozott,és hirtelen jóban lettünk. Mióta elballagtunk, ő az egyetlen akivel azóta is intenzíven tartom a kapcsolatot. Minden tulajdonsággal rendelkezik, amit egy legjobb baráttól el lehet várni, talán még több is.
Visszatérve a szombatra, egésznapos programot kaptam tőle karácsonyra, kezdve a Budapesti forgalomtól, a csodás reggeliig, aztán következett az opera, egy tartalmas ebéd és shoppingolás. Igen ironikus, és szórakoztató társaság vagyunk, egy percig sem unatkozunk és fogyunk ki a hülyeségből. Közben pedig kilelkizzük magunkat és megvitatjuk az élet nagy dolgait. Menő műkritikus módjára kielemeztük az operát folyamatában, és jókat nevettünk a naiv megszólalásaikon. A nap végére, mire elfáradtunk előjött belőlünk a házisárkány és a hiszti. Az érzés, amikor nem csak másokat, saját magad sem bírod elviselni. Na, akkor kijelentettem,hogy soha-de-soha nem leszek leszbikus, mert még egy nőt elviselni ilyen pillanatokban kizárt! Épp ezért szembesítettem vele, hogy soha nem veszem feleségül! Ezen jót derültünk, és hirtelen minden derűs lett.
És szinte látom, ahogyan ezt a bejegyzést olvassa örül a lelke....de nekem tutira azt fogja mondani,hogy eltúlzott és nyálas volt. Mert ilyen az én barátnőm :)
